"mozgókép" kategória archívuma
» eredet
gergő – 2010. július 24., szombat 08:54 – mozgókép – 1 komment érkezett »
Képzeld el a tökéletes bűnözőket, akik nem a bankszámládról lopnak, hanem az elmédből. Gondolatokat, amikkel később megzsarolhatnak, vagy amiből dúsgazdagok lehetnek. A tökéletes bűntény pedig egy gondolat elplántálása. Az agyad emlékszik a gondolataid forrására, így egy ötlet csíráját kell elvetni. Ehhez az elme legmélyebb bugyraiba kell eljutni, álom-szinteken keresztül.
Nem mondanám sablonosnak, de láttunk már ilyet: tökéletes bűntény filmet kapunk. Gondosan, a legapróbb részletekig kitervelt behatolás ez. A sztori ráadásul több szálon folyik, és előrehaladva hántjuk le az elménk újabb rétegeit. A szintek között folyamatosan ugrálunk, ahogy azt kell, így a száznegyvenkettedik perc végére durván felturmixolják a szürkeállományt.
A szereplőgárda vegyes. DiCaprio-t a Titanic óta rühellem, de először a Kapj el ha tudsszal, illetve nemrég a Viharszigettel sikerült megbékélnem vele. Rajta kívül is jó arcokat válogattak, szépek a lányok – Ellen Paget lavoljuk – és snájdigok a srácok. A kiszemelt áldozatot azért kiemelném, azt valami olyan ellenszenves ficsúr játszotta, hogy nem volt nehéz a besurranók pártját fognom.
A mozi pedig totális audiovizuális orgazmus: szórták a cg-t a filmbe mint bolond pék a lisztet, a dallamokat pedig Hans Zimmer komponálta. Aki nem ismerné, az ő nevéhez fűződik a Pearl Harbor, a Gladiátor és az Esőember zenéje is. A filmre úgy sikerült beülni, hogy az imdb 9.1 pontos értékelésén, és a ploton kívül nem is hallottam róla. – Innen is látszik, hogy már nem olvasom a filmbuzit, oh nej. – Ha pontoznék, én is ekörül adnék. Kikúrt jó film.
» up!
gergő – 2009. október 18., vasárnap 22:00 – mozgókép – 5 komment érkezett »
Kis túlzással elmondható, hogy amihez a Pixar hozzányúl, az tüstént arannyá változik. Legyen az bármilyen ötlet, a sajátos látványvilággal és a bugyuta de szerethető történeteikkel simán levesznek a lábamról. Pedig sosem voltam oda a rajzfilmekért különösebben, Cartoon Networköt sem néztem, és a szombat reggeli matiné is kimaradt. De ahogy a Wall•e-vel, úgy az Up!-al is megvettek kilóra.
Rém egyszerű történettel nyitunk – egy szótlan kissrác és egy ugribugri, soha-be-nem-áll-a-szája lányka románca bontakozik ki. Összeházasodnak, élnek boldogan, majd szépen lassan megöregszenek, egymás mellett boldogságban. Egyetlen közös álmuk eljutni Niagara Paradise Fallsba, de az idő vasfoga dolgozik, és előbb marad az öregember egyedül, mint hogy ez teljesüljön. Sőt, a szeretett a házát is el akarják vakarni a feje fölül. Viszont egy dolog még hátravan: leparkolni a kecót a vízesés mellett. És hogyan jut el oda? Naná, hogy nem akárhogy, léggömbökkel!
Borzasztóan vicces és aranyos történetet fabrikáltak a morgós vénember, az ügyefogyott cserkészfiú és a többiek köré. Nem beszélve a gyönyörű képi világról, ami bizony megközelíti, vagy talán übereli is kedvenc robotunkat. Kilencven perc tátott szájjal, vagy épp karfát markoló izgalomban, ez az Up! Nagyon régen láttam olyan mesét, amit ennyire eltaláltak. És nekem ne mondja senki, hogy ezek csak gyerekeknek valók, mert ez korfüggetlen szórakozás, nem is akármilyen.
» the ugly truth
gergő – 2009. október 9., péntek 08:25 – mozgókép – 2 komment érkezett »
Sosem szerettem igazán a romantikus vígjátékokat. Néhány kivétellel úgy akarnak viccesek lenni, ami nekem nem fekszik. Ehhez adjuk hozzá a képtelen fordulatokat, a rendkívül életszerű románcot előrelendítendő, és máris megkaptuk az n+1 létező romantische komédiák receptjét.
A Csúf Igazság egy pontosan ilyen film. A főszerepben tetszelgő hölgyeményünk (Katherine Heigl) ugyan eszméletlenül jól néz ki – vagyis annak állítják be –, de hisztériás, kibírhatatlan és frigid, mivel kezdi benőni a pókháló szegénykémet. Mindezek tetejébe olyan pasiról álmodozik a hasonszőrű barátnőjével, aki nem létezik, de legalábbis olyan meleg, mint a cserépkályha. Nagyjából itt robban be emberünk, a 300-ban megismert Gerard "This is Sparta" Butler által alakított laza csávó, hogy a kisasszonyt felrázza csipkerózsika álmából. In the meanwhile betoppan a képbe a hős lovag fehér lován, akit is főhősünk segítségével sikerül becserkésznie főhősnőnknek, és innen azt hiszem már mindenki tudja a befejezést. Vagy nem, akad egy fordulat, de nem nevezném svédcsavarnak.
Kár is volna a fényképezésről vagy dramaturgiáról beszélni, mert egyben volt minden. Korrekt iparos munka, mostani nagy sláger betétdalokkal, szép dekoltázzsal, eszméletlen gáz filmvégi CG effekttel. Bugyuta kis szerelmes vígjáték ez, egyszer el lehetett rajta nevetgélni.
» the spirit
gergő – 2009. április 12., vasárnap 08:32 – mozgókép – 5 komment érkezett »
A mai napig a Sin Cityt tartom az egyik legnagyobb kultfilmnek. Szürreális képi világával, a morbid város különös figuráival mindenkit megosztott. Vagy imádtad, vagy utáltad – leginkább mert nem értetted. Na, Frank Miller megint alkotott, mert a The Spirit ugyanezt hozza, csak még kevésbé áll össze a kép benned.
Szintén képregényből adoptálva, de újfent nem a Batman-fajtából. Azt graphic novel-ként szokás aposztrofálni, ellenben a The Spirit jóval egyszerűbb. Nincsenek túlbonyolított szálak, csak tipikus karakterek, akik szájába végtelenül tipikus mondatokat tesznek, és az egészet nyakonöntik valami mérhetetlenül erős cinizmussal és pikírt humorral. Ez az első perctől süt a vászonról, és ha vevő vagy a stílusra, akkor magába is szippant.
Prológnak annyit, hogy a címben is szereplő The Spirit egy egykoron rendőrként elhunyt, de visszatért lelket takar, aki védelmezi Central Cityt. Van főellenség, meg szerelmi szál – hah, nem is egy! –, meg véres leszámolások, nagymonológok és visszaemlékezős flashbackek. Meg a kis csipkelődős humor, ami a Sin Cityben megszokott, véresen komolyan vett cinizmussal és ironizmussal együtt ad egy olyan elegyet, amit tényleg csak imádni lehet. Az élményhez persze nagyban hozzátesz, hogy mindehhez sikerült megnyerniük Samuel L. Jacksont, Eva Mendest meg Scarlett Johanssont is. Előbbi a kissé tébolyult főgonoszt alakítja remekül, a lányok pedig nem titkolt céllal eyecandynek vannak jelen.
Mindezek mellett a The Spirit valahogy nem teljesen gömbölyű. Hiába a másfél órás játékidő, sokszor olyan érzésem volt, mintha semmi sem történne. Hiába a Sin Cityre hajazó képi világ, ha ahhoz képest valahogy túl steril és élettelen. Hiába a remek szereplőgárda, ha nem tudják magukat kivirágoztatni a mozi végére sem. Valószínűleg a túl magas elvárások, és a 'nagy előd' – ami nyilván nem az, mert semmi köze nincs a Sin Cityhez, de mégis az egyetlen hasonló mozi, és ami a lényeg hogy ugyanattól a rendezőtől – utáni várakozás ami miatt ez egy picit csalódás volt nekem. Az IMDb kerek öt pontos értékelését azért nagyon erős túlzásnak tartom, mindenképp érdemes beülni rá ha a bűnös város bejött annak idején.
» pride and glory
gergő – 2009. január 18., vasárnap 08:09 – mozgókép – nincs komment »
Szemezgettem vele egy ideje, pedig csak egy újabb zsarufilm. Nekik, a rendőröknek hatalmas a kultuszuk odaát – pontosítva a tisztelet feléjük –, a nagy vizen túl. Ennek megfelelően a filmrendezők is csak végletekben képesek gondolkodni. Vannak jó zsaruk, és vannak rossz zsaruk. A Pride and Glory az utóbbiakról szól.
A film rögtön egy kisebb vérfürdővel nyit, ahol a különleges drogelhárító osztag négy emberét veszti el. A főnök összetörten áll, Colin Farrell zokog, ez érdekes lesz. Nincs más hátra, újra szolgálatba kell hívni a kiégett kopót, aki ráadásul családtag. Választása nincs, újra fel kell vennie a kesztyűt, és ki kell derítenie kik és miért mészárolták le a társait. Ezzel az egésszel annyi csak a baj, hogy túl jól megy neki. A tiszta játékidő felére már felszínre került az igazság, innentől kezdve már csak moralizálás megy, a végén pedig leszámolás.
Igazság, becsület, lojalitás és család. Melyiket vagy hajlandó feladni? – áll a poszteren. Nagyjából az egész film eköré a motívum köré épül, viszont a rendező keze megszaladt kicsit a drámával. Két óra hosszú lett a mozi, és bizony helyenként baromira vontatott. A párbeszédek közötti hosszú-hosszú másodperces hatásszünetek lehet csak nekem nem jöttek át, vagy rosszkor ültem le, de ha tízszer nem néztem meg mennyi van hátra belőle, akkor egyszer sem. Persze, mikor felpörögnek az események akkor a karfához szegez. Kéne belőle egy viewers' cut, úgy maximum másfél órára vagdosva.
We sold our shields off to the highest bidder. Becoming a cop, the pledge we took to uphold something honest. We let it all rot from under us. I was a good man once.
Amire panasz nem lehet, az a szereplőgárda. (Ez most spoileres, de elkerülni nem tudom.) Colin Farrell remekül illik a pénzéhes, vérszemet kapott rossz zsaru szerepébe, de legalább ilyen jó választás volt Edward Norton az ellentétes pólusnak. Legutóbb talán a Fight Clubban láttam, így kicsit érdekes volt áthangolni a róla alkotott képem. Tisztességből még Jon Voight nevét illene megemlítenem, de ő régebben és most sem tett rám mély benyomást. Viszont különös volt a rövid életű The Job-ból a mindig jófiú John Ortizt ebben a szerepben viszont látni, mivel nem illik rá a rossz zsaru szerep. Talán ezért is festette ki a falat a vérével, így a végkicsengésben mégsem annyira rossz zsaru ő.
Nem tudom hogyan szummáznám a Pride and Glory-t. Ha leszámítjuk a rétestésztára nyújtott dramatizálást, akkor az utóbbi idők egyik legjobb zsarufilmje is lehetne, de az akciókat megszakító nagymonológok megölték a film hangulatát – számomra legalábbis teljesen. Ami viszont hatalmas jó pont, hogy nincs happy ending, kicsit valóságszagúbb volt így a történet. Nekem ez egy nagyon erős közepes, kicsit rövidebben és film noir-osabban jobban ütött volna.
» the big bang theory
gergő – 2009. január 8., csütörtök 10:45 – mozgókép – 5 komment érkezett »
Kezdjük ott, hogy imádom a szitkomokat. Húsz-harminc perc nevetés, és bármikor leülhetsz egy részre, nem megy el az egész este mint egy jobb filmmel. Hajdanán volt a Jóbarátok ami szerencsés módon megért tíz évadot – habár az utolsóak már elég izzadtságszagúak voltak. Majd hosszú szünet után a How I Met Your Mother vette fel a fonalat, majdnem ugyanolyan felállásban – három pasi és két lány, vicces és szerelmes epizódok, legfőképp banális, de mégis mulatságos végkicsengéssel –, újfent a sosem alvó New York-ban játszódó sztorin kacaghatunk.
S mindezek után lenézett ránk a geekek és nördök védőszentje, majd szólt az Úrnak, aki megalkotá a The Big Bang Theory-t. Ismerjük azokat a figurákat, akik bizonyára nagyon okosak és műveltek, de ha meg kell szólítaniuk egy lányt, vagy akár bármilyen formában érintkezni kell a világgal, abból komoly konfrontálódás adódik. Nos, a főszereplőink ilyenek, valahol a sokadik hatványon. Ők békésen élnek együtt egy lakásban, egészen addig amíg be nem költözik a folyosó túloldalára egy igen bájos szöszi. Big bang, heló mi? És hogy meglegyen a beteljesül(hetet)len szerelmi szál, a kevésbé nördebbik nörd be is próbálkozik a szépségnél.
Mondhatni két külön világban élnek, külön értelmezéssel és felfogással mindenre, ami tényleg vicces helyzetkomikumokat szül, még huszadjára is akár. Záporoznak a geek poénok, amiken még jobban lehet mulatni ha nem csak a poén részét, hanem a geek részét is érted. Egy biztos: klisés poénokkal nem fogsz találkozni, nem lesz az az érzésed, hogy ezt már láttad korábban. Még ha esetleg nem is érted őket, haha. Nekem maximálisan bejött a TBBT, végre egy eredeti szitkom amin jókat lehet röhögni, kár hogy ilyen kevés rész készült el idáig, és azok is rövidek.
» the day the earth stood still
gergő – 2008. december 14., vasárnap 10:49 – mozgókép – 2 komment érkezett »
Adott egy újabb gondolkodós film, aminek tetszett a teasere, sőt a trailere is, aztán eltűnt, hogy tegnap a semmiből bukkanjon elő. Egy fényes gömb leszáll Manhattan közepén a Central parkban – hol másutt, hiszen az a világ közepe nyilván –, és kiszáll belőle egy méhlepénybe borított valami. Nem ufo, mert később ember, bár a kettő egymást nem zárja ki. Kérdezősködnek tőle, de még az amerikai elnöknek is csak annyit mond (omg), hogy jött megmenteni a Földet. Nem az embereket, a Földet. Nem akarok nagyon poéngyilkos lenni, szóval többet nem is lövök le belőle, a magamfajta űrgolyhóknak ennyi éppen elég.
Az a nagyon nagy baj ezzel a filmmel, hogy az amerikaiak csinálták, és amiben az ő kezük benne van ott szem nem marad szárazon, és csak a happy end létezik. Rendkívül komolytalan, hogy a világot úgy mutatják be mintha ők lennének a világ közepe, a többi részét pedig letudják néhány bevágással sivatagokról, meg üzbegisztánban kecskefejő földmívesekről. Továbbá nagyon komoly képet próbált vágni Keeanu Reeves az egész film alatt, de nem tudtam megemészteni a pálfordulását. A másik főszereplő, Jennifer Connelly-nek még ennyi dolga sem volt mert elég szépnek lennie, de azért a film kétharmadánál már nekem is feltűnt, hogy olyan sokat azért nem alakított. Az egész filmben elég olcsón próbálnak hatni az érzelmekkel, de olyan szinten hogy nálam már negyed óra után betelt a buffer, és jégcsákánnyal basztam volna oda a szereplők közé, hogy térjenek már észhez.
A képi megvalósítással nincsen semmi gond, persze ha bírja a gyomrod a sok speciál effektet. Korrekt CG iparosmunka a javából. Valószínűleg engem is ezzel nyertek meg, mert a poszteren jól nézett ki, a trailereket meg olyan művészettel képesek megvágni, hogy esetenként teljesen mást kapsz mint vártál. Most azt kaptam amit vártam, viszont a legtöbb puskaport előtték előre. Persze a nagy kérdésre csak a filmben kapni választ, de nem rengeti meg alapjaiban a földet azt hiszem.
Alapjában véve nem egy rossz film, csak tudni kell elviselni a hollywood-izmust minden velejárójával együtt, egyszer simán nézhető volt. Ugyanaz az űr maradt meg bennem utána, mint a Világok harca után. Kíváncsi lennék azért egy feldolgozásra is, mondjuk a japánoktól, kevésbé rózsaszínfelhős megvalósításban, kicsivel több erőszakkal, és bűnhődéssel.
» it was a cold day in hell
gergő – 2008. november 1., szombat 18:07 – mozgókép – 8 komment érkezett »
Megvolt ez is. Minden idők legjobb film noir játékának, a dráma és akció alfájának és omegájának a megfilmesítése. Max Payne a mozivásznon. Elég régóta csepegtették már az információmorzsákat, először csak forgatási képek, az első teaser majd a trailer és hát aki játszott a játékkal az nagy valószínűséggel tűkön ülve várta. Én is, mint a messiást. A legjobb játék amivel valaha is játszottam. Nagy szavak, de így igaz ahogy le van írva.
Számomra kicsit csalódás volt a film. Nagy szerencse ez, mert fel voltam készülve a legrosszabbra is. A játékokból készült filmadaptációkat valahogy sosem sikerült eltalálniuk. Csalódtam, mert egyáltalán nem akciódús, sokszor vontatott és unalmas volt. Viszont rengeteg kikacsintás volt, a falakon a Valkyr logók felfújva ahogy a játékban, Max régi háza majdnem teljesen ugyanúgy, és azok a helyszínek amik szerepeltek a játékban is, azok itt is eléggé jól lettek reprodukálva. Kis dolgok, de ezek amin megdobban a játékos szíve, a játékosé aki görcsösen fogta a dupla Berettát, aki elszorult torokkal nézte a világ legjobb átvezető képsorait.
A szereplőket sikerült jól megvariálniuk. Hál'istennek azért Maxet és Monát sikerült eltalálniuk valamennyire, de például Jim Bravura helyére Ludacrist tenni, vagy a kis mitugrász Gognittit kihagyni nagy butaság volt szerintem. A sztorit sem bírták helyesen filmre vinni – a Roscoe Str. is csak azért került bele mert meghatározó része volt az első résznek, de mégis megcsonkították. Vagy hol volt az eredeti történetben olyan, hogy a Valkyrt lőtt volna magának Max Payne? A leginkább viszont játék a legendásan jó zenéinek kihagyása fájt, de nemhogy azok, szinte semmilyen zene nem csendült fel a film alatt. Pedig ez tipikusan olyan mozi, amihez illenek a baljós dallamok. Viszont örömteli volt látni James McCaffrey-t, ha csak egy pár másodperces cameo-ban is – ő adta a második részben az arcát és a hangját is Maxnek.
Visszaolvasva eléggé lehúztam, de annyira nem volt ám rossz. Csak mégis sokkal-sokkal többre számítottam ettől a filmtől. Talán a folytatást jobban eltalálják. Mert remélem lesz, és ha lesz akkor annyi tanácsom lenne a készítőknek, hogy egy párszor azért játsszák végig a játékot előtte (de komolyan), és nem szégyen konzultálni sem a játék készítőivel. Mert ahogy human is megmondta, van a filmben potenciál, a második résszel még simán felérhetnek az eredetihez.
» szupernaturális
gergő – 2008. szeptember 28., vasárnap 07:45 – zene mozgókép – nincs komment »
Most, hogy útjára indult a negyedik évad, gondoltam írok már valamit a Supernaturalról. Végtére is a második legkedvencebb sorozatom, de aztán letettem róla. Értelmes keretek között képtelenség lenne összefoglalni azt, ami eddig lement – aki pedig szereti, az amúgyis nézi ezerrel. Két lement rész után azért már látni, hogy egészen biztosan badass évad lesz a mostani, igazi nagymenőkkel – maga Isten és Lucifer? Meg az angyalok seregei? Fck yeah! Addig is betolok egy zenés videót az elmúlt három évadból összeválogatott képi aláfestéssel, lehet nosztalgiázni.
» pathology
gergő – 2008. augusztus 31., vasárnap 20:59 – mozgókép – 5 komment érkezett »
Emlékszünk még a kis Peter Petrellire – alias Milo Ventimiglia – a Hősökből? Úgy látszik a Haydennel való enyelgés és a harmadik évad forgatása mellett még egy horror-thriller keverékre is maradt ideje. Bizony, nem egy könnyed hétvégi mozi, viszont jó alkalom hogy megmutassa, hogy nem csak jófiú tud lenni. No persze itt is az, de nem mindig.
Szóval az egyetemről frissen szabadult Ted éppen eljegyezné a csodaszép menyasszonyát, de hirtelen megkapja álmai munkáját az egyik menő New York-i klinikán – a boncasztal mellett. Igen, a repülő hősünk ezúttal beleket rendez, csepegtet, nézeget és méreget, majd a végén elharadja egy kismonológ kiséretében a diagnózist. A szegény párán ugyan már nem segít, de máskor még jól jöhet. Nagyon penge a srác, és ez szemet szúr a többi boncmesternek – no persze csak képletesen. El is hívják sörözni, ahol kipuhatolják, majd mikor alkalmasnak találtatik, beveszik a játékba. A játék az, hogy mindegyik kis rohadék elkap egy embert, megöli, és a többinek ki kell találnia, hogyan csinálta – és ez a legkevésbé sem fér össze Ted addigi aranyifjú életével. És minden nap játék van, amint leszáll az éj.
Van itt minden mi szem-szájnak ingere. Boncasztalon lógó belek mellett kokótól kábultan kéjes szeretkezés, darabolás és percenként literszámra folyó vér. Ehhez bizony kell gyomor, de megéri odanézni a csúnya részeknél is. Tehát a film a végletekig naturális, és bizony van annak egy sajátos bája, amikor a két hottie a ciánkálival kivégzett pasason vonagolva mutat be egy all-exclusive leszbi-showt. A szereplők nagy része még így sem tud felnőni a nagy Milo-hoz, nem sok percet kapnak a vásznon. Egyedül csak a főgonosz és egyben legnagyobb rivális – akinek a csajával még félre is kefél a kis virgonc Teddy, van itt huncutság bőven –, de ő is végig a hős árnyékában játszik. Aminek én annyira nem örültem, mert a kezdetektől fogva nem bírtam ennek a piperkőcnek a képét. Lehet csak azért, mert egyetlen arckifejezést ismer? Versenyre kelhetne Seagallal – na azért valakinek biztos leesett.
-Tomorrow night, just you and me.
-Doing what?
-Nothing too exciting.
A filmben persze időről-időre elhangzanak a kötelező orvosi kifejezések, sőt csak úgy dobálóznak velük – felteszem a felük sem igaz, de kellenek a háttérsztorihoz. Ami ugyan itt-ott lyukas és hibás, de ha túltettem magam az alapvető logikai bukfenceken akkor még jól is érezhetem magam. A hangulat hibátlan, amihez inkább hozzájárult az állandó baljós zene és a képi világ ügyes megoldásai mint kedvenc hősünk vendégszereplése. Kapásból tudnék mondani jobbat, de hát vele kellett beérnünk. Végülis nem bántam meg a rászánt alig másfél órát, de záros határidőn belül nem lesz újranézve.
bejegyzések
