"technika" kategória archívuma

» tűzraktár

gergő – 2008. november 14., péntek 11:28 – képszpem technika – 10 komment érkezett »

Tegnap Gáborral elnéztünk a lebontásra váró ferencvárosi Tűzraktár omladozó, de még álló épületébe. Egy fotópályázatra mentünk fotózni, mivel hamarosan porig rombolják a szebb napokat megélt betontömböt, hogy a helyére valami szépet és újat húzzanak fel. A pályázat célja pedig megörökíteni az örökkévalóságnak. Ilyen helyeket eddig csak filmeken láttam eddig – mindenfele omladozó vakolat, a falakon egykori szebb pillanatok emlékei, kivert ablakok és ajtók és úgy általában ott volt a pusztulás, bármerre is néztél. Az épület még makacsul tiltakozik ez ellen, büszkén áll a SOTE új üvegpalotájával szemtől szemben, ami ebben a kontrasztban már egyenesen sznobnak hat.

Tényleg lenyűgöző volt ezeken a helyeken járni, és egy kietlen sötét folyósót bámulva magam elé képzeltem milyen lehetett itt régen. Illetve nem is olyan régen, mert nem sokkal ezelőttig egy Tűzraktér nevű társulat is adott elő és szervezett oda koncerteket és más kulturális eseményeket.

A fotózással már kicsit nehezebb dolgunk volt, mivel eleve délután háromkor érkeztünk, ami ilyenkor télvíz idején már erősen a szürkületet jelenti, benn pedig főleg alig volt fény. Ráadásul egyetlen objektívemmel, a 18-55-ös kitobival felszerelkezve vágtam neki a dolognak, ami nem is túl fényerős sajnos. Nem volt más hátra mint könyörtelenül feltekerni az ISO-t, sajnos sok képet egészen egyszerűen muszáj voltam 3200-on ellőni, hogy ne mozduljon be és látszódjon is valami. Szerencsére Lightroomban sikerült addig pofozgatni néhány képet hogy talán rá merem mondani hogy tetszik is. Egyelőre csak hárommal foglalkoztam, később még talán felteszek párat.

» a fotózás jövője

gergő – 2008. október 15., szerda 08:11 – technika geek – nincs komment »

A Canon szerint. Annyi eddigis egészen világos volt, hogy érteken ahhoz amit csinálnak, de most az is nyílvánvalóvá vált, hogy nagyon jól el is tudják adni azt – ez itt kérem szépen a kőkemény marketing.

Egyébként pont a minap gondolkodtam azon, hogyha újra fényképező vásárlás elé kerülnék, akkor mit vennék? A szívem továbbra is a Pentaxhoz húz, azalatt a másfél év alatt amióta megvettem méginkább megszerettem. Viszont mint komplett rendszert nézve nem a legjobb választás. Gondolok itt objektívekre, vakukra, és egyéb brand-related kiegészítőkre. Ezekből a Pentaxnak elég rosszul áll a szénája, mert kevés is van belőlük, és nem is olcsók. Hiába a remek váz, ha itt elbukik a dolog.

Ha az ember a jövőre is gondol, akkor nem (elsősorban) szimpátia, hanem a rendszer milyensége alapján kell hogy válasszon. A két legjobb rendszer a Canoné, és a Nikoné, ehhez nem fér kétség. Rengeteg saját fejlesztésű objektívük van, ezekből sok a fotósok kedvence – példának az okáért, az 50/F1.8 kis fix portréobit a sokadik kiadás pocsék anyagminősége ellenére is viszik mint a cukrot.

A Sony is kezd feljönni, nagyon ráfeküdtek a DSLR-témára. Velük csak az a baj – és ezt félve írom le –, hogy a sznob rétegeket szólítják meg – nem csak minőségben, hanem árban is. Vagyis ez nem baj, csak így én sosem fogok venni semmilyen Alfát. Sok-sok évnek kell eltelnie, amíg itthon is megengedhetnek maguknak emberek egy Sony-s cuccokkal megtömött fotóstáskát. Addig maradnak a nagy öregek, nekem pedig a Pentrox, amit még mindig a remek kis kitobival használok.

» i'm not a photographer

gergő – 2008. május 22., csütörtök 17:26 – technika elmélkedés – 10 komment érkezett »

Hosszú időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy rájöjjek: bármennyire is szeretek fotózni, nem vagyok jó benne. Rossznak ugyan nem nevezném magam, de jónak sem. Sikerült már elkapnom rengeteg jó pillanatot, de vagy a tudás, vagy a gyakorlás hiánya ami miatt nincs meg a plusz a képeimben. Első felindulásra az ember a technikára fogja mindezt. Jobb fényképezőgép, jobb objektívek, vaku, állvány és a többi. Mindez teljesen mindegy. Látni olyan képeket, amiket kompaktokkal, vagy teljesen alap, belépőszintű DSLR-ekkel fotóztak. És mikor ezeket a képeket nézegetem, vagy ezt a fórum hozzászólást olvasom, akkor jövök rá erre. Teljesen mindegy mi van a kezedben, egy huszonezres kompakt, vagy egy másfélmilliós profi tükörreflexes: ha nincs benne a véredben a fotózás, akkor hiába a technika, hiába a háttértudás, hiába minden. Persze tudsz majd jó képeket lőni, de mind csak tisztességes iparosmunka. Nem művészet. Mert annak benne kell lennie a zsigereidben. Ahogy picit másként látod ugyanazt a világot mint én. Olyasfajta dolog ez amit szavakkal elmondani végtelenül nehéz, legjobban a látásmód írja körül.

Mert ha bennevan a véredben a fotózás, akkor szarni fogsz a képzajra, a megapixelekre vagy a gagyi kitobjektívre. Mert azzal is jobb fotókat fogsz tudni csinálni, mint aki beleöl milliókat, megveszi a legjobb DSLR-vázat, mellé egy tucat profi objektívet, de nem érzi át az egészet. És akkor ő csak kattintgat a kocsit érő gépével, de nem jön ki semmi a túloldalon, csak szemét. És ezen a ponton válik értelmetlenné a márkák közötti vita is. Baromi mindegy melyik márka gépével fotózol, ha jól csinálod. Persze lehet hogy nekem a K100D jött be, másnak pedig a D50, Neked pedig egy 350D. Mindenkinek más áll kézre, és egyik sem jobb a másiknál. Nincs az a teszt vagy leírás, ami megmondhatná, hogy Neked ezt kell venned, különben nem lesznek jó képeid. És mikor azt mondom hogy fotózás, akkor nem az idióta partiképekre gondolok (ami egyébként mindennek a legalja), de nem is a terabájtokat foglaló családi/baráti összejövetelek képeire. Hanem a portréra, a gyönyörű természet-, vagy tárgyfotókra. Nézd meg az első linket és meglátod pontosan miről is beszélek. Azok a képek amiket én fotónak nevezek. És a fotózás az a szintje amit én nagy valószínűséggel soha nem fogok elérni.

A legnagyobb baj pedig az, hogy rettentő nagy divat lett a fotómánia. Mindenki kattintgat, mintha muszáj lenne, de az emberek igen kicsi töredékének van vajmi kevés köze ahhoz amit csinál. Egy kezemen meg tudom számolni azokat a fotósokat, akik joggal annak nevezhetik magukat, és tisztelem a munkájukat. A többiek csak termelik a szemetet, amit mutogatnak egymásnak mindenféle oldalakon, és azt hiszik hogy ez most jó. Majd egyszer talán ők is rájönnek. Vagy nem, és tovább kattintgatják a butábbnál butább képeiket. De legalább boldogok lesznek vele.

» samsung 931bf

gergő – 2008. március 29., szombat 14:52 – blog technika geek – 7 komment érkezett »

A múltkor írtam róla, hogy kipróbálok majd két monitort - a próbaüzem megvolt és győztest is avattunk. :) Az egyik jelölt volt egy 5:4 képarányú, a másik pedig egy 16:9-es tft, mindkettő Samsung, 2ms válaszidő meg mindenféle okos featúrák. Lényegében a két monitor ugyanazt adja, csak az egyik wide. Filmeknél és játékoknál - már amelyik támogatja - jól jött a szélesképernyő, de netezés és munka közben zavaró volt. Én olyan vagyok hogy ami éppen fut azt teljesképernyőn szeretem látni, és a wide-on az oldalak nagy részénél a képernyőnek több mint a felét a háttér tette ki ami nem túl szép. Szóval végülis a normál verziónál maradtunk, ma reggel meg is vettem egy féléves darabot.

Szép fekete kávája van, ami nekem fontos volt, mert így passzol a házam színéhez. :) 19 colos képátmérője van neki, amin ugyan továbbra is 1280x1024 a natív felbontás, de minden nagyobb, jobban látható-olvasható. Filmeknél jobban kivehetőek a részletek, játékokban könnyebb egy 3x3 centis részen célozni mint fele ekkorán, és tényleg. :) Emellett gyors, méghozzá baromi gyors - 2ms pwnz. És még szép is, de ezt már mondtam. Sőt még okos is: a Samsungéknál mindenféle hangzatos nevekkel illették az amúgy tényleg hasznos ficsőröket - MagicBright™, MagicColor™ ésatöbbi. Ezek arra jók hogy kontrasztemeléssel teltebb képet adva sem égnek be a színek, mert nem homogén módon változtatja a színeket, hanem szelektál, okosan. És tényleg szép telt képe van, jó ránézni.

Aztán jár hozzá olyan okosság is ami a MagicTune™ nevet kapta és egy olyan programot takar, amivel ~~Windowsból~~ oprendszerből, egérrel lehet kalibrálni a monitort, amit egyébként a monitoron lévő gombokkal kellene csinálni. Amúgy az a halálom, hogy egy gombra van rendelve négy funkció attól függően hogy épp melyik almenüben járok az OSD-ben - és mindig rosszat nyomok, és így jóság egérrel programon keresztül csinálni. A már említett MagicBright™ két dolgot jelent: öt előre eltárolt szín- és kontrasztkonfigurációt - szöveg, internet, film, sport, játék - és egy dinamikusat ami "érzékeli" hogy éppen mit csinálok és aszerint váltogat. Néha mellélő, úgyhogy érdemesebb a presetekből válogatni, vagy saját izlés szerint bekonfigolni. Igazából sokkal többet egy monitorról és nem tudok, nem akarok és nem is fogok mondani. Szép, gyors és okos - és relative olcsó is, már 35 ezer környékén kapni 17 colosokat, és ez se volt sokkal több. Mainstream lett a TFT, az van, és ez egy jó dolog.

» lenses

gergő – 2007. szeptember 27., csütörtök 21:27 – technika – 6 komment érkezett »

Ha ezek közül hármat választhatnék...

» a legkisebb N

gergő – 2007. szeptember 16., vasárnap 20:33 – technika – 5 komment érkezett »

A tett halála az elmélkedés, így hát a múltkori posztot hamarosan egy újonnan megszerzett Nokia N70 követte. A mobilaréna fórumon találtam egy hírdetést, írtam a srácnak, másnap pedig már örömtől sugárzó arccal nyomogattam az új szerzeményt. Húszezer deficittel jöttem ki a dologból, ezzel az akcióval (és az elmúlt hónapokban szokatlanul sok hasonlóval) sikerült 10 évre előre kimerítenem magam, de hát nincs mit tenni, techbuzi vagyok.

Nos, a telefon megjelenése robosztus, a maga 140 grammjával, és az előző 6230-asomnál másfélszeres szélességével kétségenkívül tekintélytparancsoló. Én magam egy bézs-padlizsán színösszeállításút választottam (hívják csontszínűnek is), létezik még ezüstös-szürkés és full-fekete kiadás is, ez utóbbi a music edition nevet kapta. A telefon kezelése minimális újdonságokat rejtett csak számomra, hisz mindig is nokia júzer voltam. Egyedül a kis gomboktól tartottam, de még az én drabális ujjaim is hamar megbarátkoztak a kéjbórddal :) Az előlap legnagyobb részét a hatalmas (relatív, igen) TFT kijelző foglalja el, ami igencsak kontrasztos, oldalról is jól látható, és napfényben is használható marad. A hátlapon egy műanyag takarófedél védi a kamerát, amelyet lehúzva azonnal be is kapcsol az.

A kütyü a Nokia multimédiás szériájának legkisebb tagja. Ez azt jelenti hogy egyszerre multimédiás és üzleti tudással felvértezett okostelefonnal van dolgunk. 3G-s, videótelefonálásra is képes az előlapi pluszkamera révén, igaz soha nem fogok ilyet, ~~túl szép vagyok hozzá.~~ Hátul is figyel egy kamera, 2 megapixeles képeket tudunk vele kreálni, amit egy elég csökevényes vaku is segít. Nem éppen egy DSLR, de ha az éppen nincs kéznél akkor jól jöhet. Külön gombot kapott oldalt az exponáló gomb, üröm az örömben hogy nagyon kicsi, ezáltal szinte használhatatlan. A képek minőségéről annyit, hogy napfényes időben egészen szalonképes képeket készít, de este, vagy akár félhomályban már bizony egy zajos akármit kapunk. A vaku segíthet, de csak 1-1,5 méteren belül, bár tapasztalatok szerint oda is édeskevés.

A telefon - számoma - legérdekesebb részét a végére hagytam, méghozzá a telefon lelkét, a symbian operációs rendszert. A 6230 után mintha békjóba kötött kezemet elengedte volna a kötél, akkora szabadságot kínál a symbian. Ezernyi program és játék készül rá/vele a lehető legkülönfélébb témákban. Az N70-nel használhatok különböző GPS programokat, van aminek a segítségével webkamerát varázsolhatok belőle, de találtam már rá olyan médialejátszót ami több mint 100 féle zene és videófájllal is megbírkózik. Nincsen többé mp3-ba és 3gp-be konvertálás, jesz. Persze vannak kevésbé fajsúlyosabb programok is, például feltettem rá egy bioritmus progit, meg egy függvényrajzolót is (zéhákon még jól jöhet), de a beszkennelt bkv éjszakai-busz térkép is hasznos lesz még azt hiszem :) Játékokkal eddig nem sokat foglalkoztam, ha játszani akarnék akkor nem N70-et veszek, hanem PSP-t.

Régóta agyaltam rajta hogy mire is cseréljem a jó öreg 6230-asom, megbízható igáslovam volt, és nagyon klasszul nézett ki. Az N70 volt a tökéletes választás, innentől számítva 3 év múlva jöhet a következő. :)

» zenekavics

gergő – 2007. augusztus 28., kedd 22:21 – zene technika – 6 komment érkezett »

Well, hosszas töprengés után végül a Zen Stone elnevezésű mp3 játékosára esett a választásom, amelyet a mai nappal kezembe is kaparinthattam. :) Nem keveset gondolkodtam mit válasszak utitársul, szóba jött a Samsung YP-C1 -cSuwwi írt róla tesztet, csak már sajna hiánycikk a boltokban-, egy Samsung U3 illetve a Sony NW-E000 szériája is - természetesen a bejegyzésem témáját képező Creative Zen Stone mellett.

Mielőtt belemelegednék, íme a cucc specifikációja: 1 gigabájt memóriával szállítják, ami 128kbps minőségben 16 órányi zene tárolására elég. A támogatott formátumok között az mp3 és a wma mellett egy (számomra ismeretlen) Audible nevezetű szerepel még. A kavics jel/zaj aránya 90dB felett van, ami ebben a kategóriában kítűnő, az átvitt frekvencia pedig 20Hz és 20kHz közé esik, amivel szintén csak a drágább típusok büszkélkedhetnek. A műanyagváz mélyén egy ismeretlen kapacitású Li-Polymer akksi csücsül, ami gyári adatok szerint közel 12 óra lejátszásra biztosít naftát. Súlya kevesebb mint 20g, méreteit tekintve APRÓ. :)

A név találó, hiszen formára egy, a tavi sodrásban mosódott, áramvonalas kavicsra emlékeztet, ami fele akkora is sincs mint a diákom. Amint az a két képen is látszik (kattintva nagyobb, és akkor tényleg látszik), nincsen ezen a kütyün semmiféle kijelző, amely költséghatékony és energiatakarékos megoldás. Az anyagminőségre sem lehet panasz, nem recseg, nem ropog és a műanyag sem kelti az olcsó kínai cuccok érzetét. Megemlítendő továbbá lejátszó USB interfészen csatlakozik a pécéhez, és on-the-fly másolgathatóak a zenék - illetve bármilyen fájl, mert ilyen tekintetben pendriveként is használható. Ez azt jelenti hogy nem kell szenvedni se iTunes-szal, se SonicStage-el :)

A kezelőfelülete nagyon egyszerű és éppen ebből fakadóan nagyszerű: felül egy négyállású gomb található, amely számléptetésre és hangerőállításra szolgál, középén pedig egy bekapcsoló-kikapcsoló-lejátszó-pauzáló gomb ékeskedik. Oldalt van még egy csúszka amivel a folyamatos illetve a random lejátszást állíthatjuk, és ugyanitt tudunk mappát is váltani.

Felülre visszatérve pedig egy többszínű led tájékoztat kismillió dologról, csak tanuljuk meg hozzá alaposan a kódkönyvet :) Pl, ha pirosan 3 pittyeg akkor max hangerőt elértük, ha narancssárgán 2-őt, akkor töltés közben tudjuk hogy 25 és 75% között jár a töltés, és ígytovább. Okos megoldás, már csak a számcímeket kéne morzéznia :) Igen, elsőre zavaró hogy nem látom milyen számot hallgatok, vagy milyen szám jön, de a dolog hamar szokható, vízuális tipusok a zenemásolgatásnál agybavéshetik a könyvtárstruktúrát, vagy lehet hagyatkozni arra, hogy az első traktusokból felismerhetőek a számok.

Bevallom őszintén, hogy a gyárilag mellé csomizott fülestől féltem előre, hiszen mindenütt csak szídták mint a bokrot. Ennek ellenére én teljesen megvagyok vele elégedve, adódhat ez abból hogy botfülem van és/vagy hogy eddig egy Nokia 6230i szolgálta ki zene iránti vágyamat ami után ez maga a menyország :) Persze ettől függetlenül lehet hogy beruházok majd egy okosabbra, teszem azt egy Sennheiser-re, de ez még a jövő zenéje. Összességében jó vétel volt a maga 10 900 forintos árával, amelyért cserébe még ingyen házhosszállítást is vállalt az edigital. Tudom lusta disznó vagyok, és ez volt az ingyenreklám helye. :)

» pentrox

gergő – 2007. július 14., szombat 15:34 – blog technika – 29 komment érkezett »

A mai napon végre eljött az a pillanat amire immáron két éve vártam, kezembe foghattam az első saját DSRL gépemet, egy Pentax K100D-t. Ahogyan arról már korábban írtam, szerencsétlen események sorozatának következményeképp meg kellett válnom szeretett Fuji S9500-asomtól 2006 novemberében, azóta pedig egy kis Canon koNpakttal senyvedtem.

No de most, eljött a nyár, leérettségiztem és szeptembertől nagy valószínűséggel tárt karokkal várnak majd valamelyik műszaki orientáltságú felsoőoktatási intézményben. És pontosan ehhez volt kötve a GÉP megvásárlása, és mivel a követelmények teljesítve lettek, megkaphattam ezt a kis aranyost :)

(katt a képen és indul a slideshow)

Ma reggel történt hát meg, hogy édösapámmal felkerestük a budai illetőségű extreme digitalt, ahol potom 129 ezer magyar forintért magamévá tehettem eme gyönyörűséget :) A kiszolgálás korrekt volt, gyorsak voltak a srácok, összeszedték a cuccost, megmutattak mindent (amire semmi szükség nem volt ugyan, mert az első kézbevételkor láttam-éreztem-tudtam a lényeget), aztán nem a nem kevés pénzmag leszurkolása után hazatértünk a zsákmánnyal.

Tehát ahogyan azt említettem volt, egy Pentax K100D típusú digitális SLR fényképezőgépről beszélünk, amelyhez egyenlőre egy 18-55 mm-es kitobjektívet kaptam. A gép CCD-je 6.1 millió pixel rögzítésére képes, és stabilizálva van az ún. SR (Shake Reduction) technológia által, így +1/3 EV-nyit tud korrigálni, bár ez erősen függ a gyútávtól: minnél inkább tele állásban van az objektív annál nehezebb dolga van a CCD stabilizátornak. Ezen kívül a gép hátul egy nagy méretű 2,5 colos, 210 ezer pixel felbontású LCD kijelzővel, és egy, a vaku mellett található státusz LCD-vel is büszkélkedhet.

A gép kezelése pofonegyszerű -számomra, hiszen egy Nikon D70-en, illetve Fuji S9500-ason edződtem jó ideig-, a menü átlátható és könnyen kezelhető (a rövidítések azért viccesek, pl: Playback display method helyett Plybk dsply mthd), ennek ellenére töménytelen mennyiségű beállítási lehetőséget rejt magában. Természetesen a fontosabb dolgokat, úgy mint fehéregyensúly, ISO ésatöbbi elérhető a gyors menüből, a zársebesség illetve a rekeszérték pedig külön kezelőszervet kapott magán a gépvázon. Egyébként a legfontosabb információkról bőven nyújt tájékoztatást a nagy és tökéletes képű kereső (96%-os lefedettséggel), illetve a korábban említett státusz LCD, így a gép fogyasztása nagyon alacsony.

A fogyasztásnál tartva a gép AA újratölthető NiMH elemekkel üzemel, egészen pontosan négy darabbal, én egy félig feltöltött szettet raktam bele még reggel, és azóta több mint 200 képet ellőve sem merült le a kicsike. A képeket SD memókarin tárolja, ami azért jó mert kicsi és olcsó, vettünk is rögtön egy 1 GB-os Kingstont.

Mielőtt megvettem volna rengeteg tesztet, fórumot elolvastam, így már azelőtt ismertem a gépet az utolsó csavarig, mielőtt egyáltalán kézbevettem volna. Mint minden gépnek, ennek is vannak előnyei és hátrányai is. Az előnyeiről eddig áradoztam, hátrányát eleddig csak egyet tapasztaltam, miszerint vaku nélkül hajlamos alul-exponálni (gyk. sötét lesz a kép), vakuval pedig felül-exponálni. Az előzőn menüből, vagy számítógépen lehet segíteni fényesítéssel (általában +1/3 EV elég), az utóbbi viszont már bajosabb, a legjobb megoldás talán RAW-ban fotózni - igaz én ettől még ódzkodok, mert nagyon nagy fájlokkal dolgozni hosszadalmas, főleg egy nyaralás után amin 3-400 kép is készül.

Összességében nagyon elégedett vagyok a géppel, és nagyon nagyon örülök hogy végre megkaparinthattam életem legeslegeslő DSLR fényképezőgépét ^_^